A dzsungel könyve
2013. december 22. 15:00
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező: Böhm György
A dzsungel könyvét senkinek nem kell bemutatni, ha még nem is látta a darabot vagy a mesét, nem olvasta el a könyvet akkor is ismeri.. legalább névről. Én nagyjából tudtam a mese történetét (én mesének nevezem), rémlik mintha a filmet is láttam volna belőle, de igazából ebben sem vagyok már biztos. Azt viszont tudtam, hogy meg szeretném nézni ezt az előadást. Magyarországon 1996. január 28-án mutatták be a musicalt a Pesti Színházban, de azóta az ország több színháza is játszotta már. 2012-ben végre Pécsen is elkezdték játszani. Mindig terveztem, hogy elmegyek rá, de valami mindig közbejött. 2013 decemberében aztán sikerült eljutnom erre az előadásra, és egészen biztos, hogy még látni fogom ezt a darabot :) A musical számait imádom, sokat hallgattam itthon. Mire elérkezett az előadás napja már nagyon izgatott voltam, alig vártam már, hogy felgördüljön a függöny. Nem is csalódtam! Nagyon tetszett az előadás, a színészek is fantasztikusak voltak. Ami egy kicsit zavaró volt: a sok fényeffekt, abból lehetne kevesebb. Ráadásul akik a földszinten ültek, azok még többet kaptak belőle. Sír Kán dalánál például sokszor nem is tudtam a színpadra nézni és kizökkentem a történetből. A szereplőkről külön is írnék néhány gondolatot:
- Maugli-Nagy Dániel Viktor: Maugli a dzsungelben nevelkedik, a farkasok fogadják be. Akela kiközösítése után őt sem látják szívesen. Kíváncsisága a faluba hajtja ahol megismerkedik Túnával. Később rájön, hogy ő már nem tartozik a dzsungelhez, de még nem tartozik az emberekhez. Túna azonban vele marad és számára ez a legfontosabb. Sosem hallottam még Nagy Dániel Viktorról, és ha jól tudom még egyetemi hallgató (legalábbis, mikor néztem az előadást, akkor biztosan az volt), de engem teljesen meggyőzött. Szép hangja van és karakterre is illik Maugli szerepéhez. Elég sokat kell mozognia a színpadon, de profin helytállt. Nagyon tetszett a viccesebb jelentekben is.
- Akela-Ottlik Ádám: Akela a farkasok vezére. Ő volt az, aki maguk közé fogadta Mauglit. A darab végén megöregszik és mivel Sír Kán ellene fordítja a farkasokat, így kirekesztetté válik. Ottlik Ádám nagyon jó ebben a szerepben, Rutinos, tapasztalt színész lévén nagyon jól megjelenítette Akelat.
- Bagira-Füsti Molnár Éva: Bagira a fekete párduc, aki Baluval együtt próbálja felkészíteni Mauglit a felnőtt életre, a dzsugel veszélyeire. Óvó, védő párduc ő, ám a darab végére megöregszik és már nem tudja megvédeni mindentől Mauglit. Nagyon tetszett ebben a szerepben Füsti.Molnár Éva, hangilag és színészileg is. Az összhang is megvolt a trió között (Maugli-Bagira-Balu).
- Csil-Lipics Zsolt: Csil egy keselyű, aki figyeli a haldokló állatokat. Ezután a nyomába ered és hát keselyű lévén.. hát mindenki tudja mit csinál ilyenkor: megvárja míg az állat meghal és megeszi. Csil karaktere ennek ellenére vicces, van is egy jó kis szólószáma. Csil, azaz Lipics Zsolt egy furcsa szerkezettel közlekedik (egy bicikliszerűséggel aminek az eleje egy bevásárlókocsi, és ez tele van virágokkal) más keselyűk társaságában. Már az érkezése is vicces, elég csak ránézni :) Elképesztő, hogy Lipics Zsolt mennyire felveszi a keselyűk jellemvonását: a beszédében is hallatszik. Nagyon tetszett, jókat nevettem a megszólalásain.
- Balu-Stenczer Béla: A jóságos barnamedve, aki Bagirával együtt Maugli tanítója. Egy kicsit talán szigorú, nem hagyja hogy Maugli elkanászodjon. Elég bölcs medve, Maugli mindig hozzá fordul ha tanácsra van szüksége. Stenczer Bélából alapból sugárzik a kedvesség, nem ismerem, sosem beszéltem vele, de van egy ilyen kisugárzása, és éppen ezért illik nagyon rá Balu szerepe. A darab legszomorúbb része az, amikor elmegy, mert haldoklik. Egy gyönyörű duettet énekel Mauglival: "Amíg őriz a szemed, amíg érez a kezed, amíg éltet a szíved, ne félj". Nagyon megható volt és mérges is voltam: miért kellett meghalnia? :(
- Ká-Józsa Richárd: Ká a kígyó, akitől a majmok félnek.Józsa Richárd sziszegősen beszélt és énekelt és a mozgása is kígyós volt. A szerep annyiran nem tetszett nekem, de Józsa Richárd nagyon jól eljátszotta Kát.
- Sír Kán-Götz Attila: Sír Kán a tigris, Maugli legnagyobb ellensége. Ő volt az aki fellázította a farkasokat Akela ellen, így ő lesz a farkasok új vezére. A végén aztán szembeszáll Mauglival, de elveszíti a csatát. Götz Attilát már sok darabban láttam és most sem okozott csalódást. Nagyon jól hozta a gonosz tigris szerepét. Nagyon tetszik a hangja és szeretem, mint színészt. A "Száz a kérdés" című számot annyira nem tudtam élvezni a fényeffektek miatt, mert sajnos nem igazán tudtam a színpadra nézni ilyenkor, de ez persze nem az ő hibája.
- Buldeó-Vidákocsi Szláven: Buldeó egy vadász, aki akkor találkozik Mauglival, mikor ő kíváncsisága miatt a faluba megy. Összetűzésbe kerül Mauglival. Szláven nagyon jó ebben a szerepben, már a kiállása is: Buldeó szerintem egy tipikus Gaston típus (A Szépség és a Szörnyetegből), aki azt hiszi minden körülötte forog és mindig mindennek úgy kell lennie, ahogyan ő azt szeretné. Szláven nagyon jól hozta ezt a karaktert.
- Túna-Győrfi Anna: Túna egy falubeli lány, aki segít Mauglinak, amikor ő nem érzi magát otthon egyik világban sem. Annát nagyon szeretem, minden szerepében, amiben csak láttam meggyőzött, és ez most sem volt másként. Nagyon szép hangja van, színészileg is csodálatos.
- Majomkirály-Vincze Balázs: Igazából egy dala van a majomkirálynak,egy vicces szám. Elég kicsi a szerep. A majmok egy kicsit butácskák, de olyan aranyosan buták, szeretnivalóak. Vincze Balázs jól hozta a Majomkirály szerepét.
- Gyerek Maugli-Papp László Gyök: Elég kicsi szerep, csak a darab elején jelenik meg, de ügyesen játszotta el a kisfiú.
Nagyon jó kis előadásban volt részünk, imádtam és mindenképpen megnézem még. Egyébként is kíváncsi vagyok a másik Mauglira, Mikola Gergőre, aki szintén nagy kedvencem a színházban. Aki teheti, annak mindenképpen ajánlom A dzsungel könyve megnézését, akár Pécsen, akár máshol. Mindenképp megéri! :)
-