A kőszívű ember fiai
2014. március 14. 19:30 PREMIER!
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező: Böhm György
Az élménybeszámoló előtt egy kis előzmény: 2012-ben, Siklóson a nyári programsorozat keretében szerették volna bemutatni A kőszívű ember fiai című zenés játékot. Meg is vettem rá a jegyet az első sorba. Kicsit furcsa volt, hogy előadás előtt két héttel az első sorba tudok jegyet venni, de arra gondoltam, hogy talán visszamondták. Pár nappal az előadás előtt felmentem az internetre az egyik jegyet árusító oldalra és láttam, hogy ki volt írva az előadás mellé, hogy ELMARAD. Az összeshez oda volt írva (ha jól emlékszem 6 előadást terveztek). Nagyon meglepődtem és mérges is lettem.. ezt nem lehetett volna jobban reklámozni? Ha nem megyek fel oda, nem tudom meg? Nem lehetett volna kiírni a honlapra vagy bemondani a rádióba is? (mert az egyik rádiós csatorna egyik játékán is lehetett rá jegyeket nyerni). Elmentem a jegyárusítóhoz és közölte, hogy valóban elmarad az összes előadás.. Hát elég nagyot csalódtam :( Már beleéltem magam.. Reméltem a következő évben bemutatják végre Siklóson, de sajnos ez nem történt meg.
Visszatérve a Pécsen bemutatott darabra: 2013 szeptemberében tudtam meg, hogy abban az évadban bemutatja a színház. Örültem neki, csak kicsit szomorú voltam, hogy nem ugyanazzal a szereposztással. A kőszívű ember fiai a romantikus színmű besorolást kapta. A premiert néztem meg, de nagyon rossz helyről: a páholyból. A baj az volt, hogy a színpad hátsó részét is szétnyitották, ott is zajlott az esemény. Így viszont hiába láttam jól azokat a jelenteket, amik a színpad külső részén zajlottak, ha a színpad belső részén zajló eseményekből nem sokat láttam és ez sokat elvett az élvezhetőségéből :( Aki olvasta már A kőszívű ember fiait, az tudja, hogy egy szomorú darabról van szó: Baradlay Kazimir meghal, és hagy egy végrendeletet, melyben leírja utolsó kívánságát: szeretné, ha felesége 6 hét múlva férjhez menne Rideghváry Bencéhez, aki az ő politikai utódja. Három fia volt, Ödön, akit kívánsága szerint továbbra is az orosz udvarnál képzelt el, mint diplomata, Richárd, aki királyi testőr volt Bécsben és édesapja szerette volna, ha továbbra is ezen a pályán marad. A legkisebb fiú Jenő volt, akit továbbra is udvari tisztviselőként (hivatalnokként) képzelt el. Baradlayné viszont elöntötte, hogy mindennek az ellenkezőjét fogja tenni: nem megy hozzá Rideghváry Bencéhez és hazahívja Ödönt (édesapja azért küldte el messzire, mert a fiú és egy református lánya, Lánghy Aranka között szerelem szövődött). Ödön és Aranka családot alapíthattak. A történet elég szövevényes, viszont a vége megrázó: Jenő mártírhalála, aki egy félreértés miatt feláldozta magát testvére helyett. Ő még nem alapított családot, de Ödön már igen és így szántszándékkal nem szólt a tévedésről. Megrázó történet volt, elgondolkodtató. Tetszett egyébként az előadás, de tényleg nagyon rossz helyről néztem :( A szereplőkről is írok néhány sort, bár most kevesebbet tudok írni róluk, mint szoktam:
- Baradlayné-Egri Márta: Baradlayné az özvegy, aki próbálja minél közelebb tudni a fiait. Féltő, óvó édesanya, a gyermekei boldogságát tartja a legfontosabbnak. Egri Márta nagyon jól játszotta el a búskomor anyát, akit az élet sokszor próbára tett.
- Ödön-Wunderlich József: Ödön a legidősebb testvér. Arankával való szerelme édesapja halála után teljesedik be, mikor édesanyja hazahívja. A szabadságharc leverése után lecsukták, de megszökött. Halálbüntetést kapott, amit tévedésből a testvérén hajtottak végre. Jól áll Wunderlich Józsefnek a katona szerep, magabiztos. Illett rá a szerepe (bár én legidősebbnek talán Józsa Richárdot raktam volna be, de nem volt zavaró, hogy így osztották ki a szerepeket).
- Richárd-Józsa Richárd: Richárd a középső testvér. Szerelmes lesz Liedenwall Editbe, akit eljegyez. Richárdot majdnem halálra ítélik, ám Haynau végül megkegyelmez neki és így elveheti feleségül választottját. Józsa Richárd is nagyon jól játszotta az útját kereső fiatal szerepét.
- Jenő-Mikola Gergő: Jenő a legfiatalabb testvér. Az önfeláldozó fiú, aki életét adja a testvére életéért. Jenő szerelmes Plankenhorst Alphonsineba, ám rájön, hogy semmi esélye nála. Mikola Gergő mint mindig, most is nagyon hitelesen játszott. Nemcsak a vicces szerepek állnak jól neki.
- Rideghváry Bence-Rátóti Zoltán: Baradlay Kazimir politikai utódja, aki meglátogatja Baradlaynét, hogy Kazimir kívánsága szerint feleségül vegye, de a nő nemet mond. Ő mondta el Alphonsinenak azt, hogy Palvicz Ottó meghalt. Rátóti Zoltán nagyon jó Rideghváry Bence volt.
- Plankenhorst Alphonsine-Darabont Mikold: Alphonsinenak van egy titka: mégpedig a fia, akinek Palvitz Ottó az édesapja. Ottó halála után teljesen kikészül, és elmegy Haynauhoz, hogy megölesse Richárdot. Ám inkább tájékoztatta őt arról, hogy másnap megfosztják a hatalmától, így Richárd kegyelmet kapott. Mikold egy kimért, gonosz nőt alakított, akit hamar ki lehet hozni a sodrából. Nagyon hiteles játszotta a szerepet, bár néha egy kicsit ijesztő is volt, annyira beleélte magát.
- Plankenhorst Antoinette-Sólyom Katalin: Alphonsine édesanyja, akinek az a legfontosabb, hogy megmaradjon a látszat a családjáról. Sólyom Katalin most is tökéletes volt. Nem is szeretném részletezni, minden megmozdulása fantasztikus volt.
- Liedenwall Edit-Kulcsár Viktória: A Plankenhorst család nehéz sorsú rokona, Richárd beleszeret és eljegyzi. Plankenhorst Alfréd vagyonának kizárólagos örököse. Viktóriának nincs sok szerepe, de nagyon jól eljátsza a szerelmes, hányatatott sorsú lányt.
- Palvitz Ottó-Vidákovics Szláven: Plankenhorst Alphonsine eltitkolt gyermekének az apja. A Richárddal való párbajba halt bele. Halálakor Richárd megígérte neki, hogy megkeresi és felneveli a fiát. Vidákovics Szláven is tetszett, bátor katonát alakított. Sajnos neki is volt pár jelenete amit nem láttam túl jól :(
- Lánghy Aranka-Győrfi Anna: Arankának nincs túl sok szerepe, egy fiatal lány, akinek Ödönnel való szerelmét a fiú édesapja próbálta tönkretenni, sikertelenül. Nincs túl sok szerepe Annának, de ami van, azt szépen eljátszotta.
További szereplők: Lánghy tiszteletes-Pilinczes József, Goldner Fritz-Horváth Marin, Mausmann-Zakariás Máté, Pál úr-Stenczer Béla, Adjutáns-Tóth András Ernő, Leonin-Vincze Balázs, Baradlay Kázmér (hangfelvételről): Blaskó Péter
Azt még meg kell jegyeznem, hogy sajnáltam, hogy Götz Attila ebből kimaradt.. Eredtileg is benne lett volna a darabban Köles Ferenccel együtt.. nem értem miért kell őt mellőzni :/
Az előadás egyébként tetszett, de meg kellene néznem mégegyszer, hogy jobban véleményt alkothassak, mert most sajnos nem láttam mindent.